A kiégés egyik fő oka a túlterheltség okozta stressz. A stressz hatására viszont automatikusan megnő a kontrollérzetünk: úgy érezzük, ha saját kézbe vesszük a dolgokat, legalább emiatt nem kell aggódnunk. Ezért, amikor egy vezető választás előtt áll, hogy egy feladatot delegáljon vagy megoldjon saját maga, nyomás alatt hajlamos az utóbbira. Ebbe az irányba terelik azok a rossz tapasztalatok is, amikor korábban delegálással próbálkozott és nem a kívánt eredményt kapta – majd ahelyett, hogy a készségeit csiszolta volna, egyszerűen felhagyott a delegálással.

Ugyanebbe az irányba hat az is, hogy amikor olyan feladatokkal foglalkozunk, amikben profik vagyunk, élvezzük azt és erőfeszítéseinket általában siker koronázza. (Ezek jellemzően a beosztotti feladatok.) Amikor stresszesek vagyunk, netán a kiégés felé tartunk, ezek a pozitív érzések javítják a közérzetünket – amire óriási szükségünk van. 

Az eredmény: nem delegálunk akkor sem, amikor lehetne. Ezzel itt és most jobban érezzük magunkat. Az ár: egyre nő a terhelésünk, ami fokozza a stresszt; a munkatársaink pedig megunják, hogy nem bízunk bennük, és kilépnek. A fokozódó fluktuációs nyomás pedig ismételten a mi stresszünket fokozza.

A delegálás vezetői alapkészségnek számít. Ha ebben előrelépünk, elsősorban az alábbi irányokban érdemes továbbfejlődnünk:

• Helyzetfüggő vezetési stílusok alkalmazása: Ismerjük fel munkatársaink fejlődési szükségleteit és adjuk meg nekik, amire az adott helyzetben szükségük van!
• Coaching-szemléletű vezetés: Teremtsünk olyan munkahelyi kultúrát, aminek szerves része a folyamatos fejlődés!
• Motiváció: A fejlesztés fontos, de csak egy tényező mindazok közül, ami erősíti a munkatársi elkötelezettséget. Ismerjük meg és erősítsük a többi is!